Here is the thing about being parents, or at least here is one of the things that currently occupy our minds. Everything takes time. Or at least everything takes more time. Now this is not a bad thing at all. We are learning and liking this concept. (Mind you this is difficult for two people who are used to working in the film business when pretty much everything has to be immediate or close to it.) So our minds are differently situated these days, say when we are teaching Linus some self-soothing tricks the gentle way, we measure our success in a sequence of weeks, many weeks. Or we are planning to take our first hike soon with Linus, once he is comfortable being carried on our backs, now this we will plan probably many many days in advance. We could if you like, relate to this to scheduling a movie well well in advance and with formidable knowledge of the talent’s availability, etc. And sometimes as it happens, we spend many nights thinking and tweaking this schedule to perfection. But as goes with every well planned plan, it is likely to change, and then we start again. And we take our time, we slow down and we learn to be patient.

This brings to mind a favorite haiku of ours by Kobayashi Issa:

“O snail, climb Mount Fuji,

but slowly, slowly.”

Nos, itt van ez a szülőnek lenni kérdés, vagy legalábbis egy dolog a sok közül, ami manapság nagyon foglalkoztat bennünket. Hogy mindenhez idő kell. Vagyis, hogy mindenhez több idő kell. Nem mintha ez rossz dolog lenne, dehogy. Most tanuljuk és egyre jobban szeretjük az időnek ezt az új értelmezését. (Ami, ha belegondoltok, nem is olyan könnyű két olyan embernek, akik a filmiparban dolgoztak, és megszokták, hogy mindennek azonnal vagy majdnem rögtön kell megtörténnie!) Mostanában másképpen gondolkodunk, mondjuk mikor Linust új ön-nyugtató trükkökre próbáljuk szépen, óvatosan rávezetni, a sikert hetekben, sok-sok hét távlatában mérlegeljük. Vagy amikor az első nagyobb kirándulást tervezzük immáron Linussal közösen, ha majd kényelmesen érzi magát, hogy a hátunkon cipeljük. Hát igen, több, mint valószínű, hogy a terv jó néhány nappal megelőzi a megvalósítást. Ha úgy tetszik, úgy is felfoghatjuk, mintha egy film forgatását jóval, de jóval előbb kell beütemezni, és rendkívül alaposan tudni kell, hogy a főszereplő mikor áll rendelkezésre, stb. És néha bizony éjszakákon át törjük a fejünket, hogyan is hangolhatnánk ezt az idő-ütemezést tökéletessé. Csakhogy, mint általában minden jól kigondolt terv, valószínűleg ez is megváltozik és akkor előlről kezdjük a tervezést. És nem sietünk, lelassítjuk magunkat, és megtanulunk türelmesnek lenni. S ez eszünkbe juttatja a számunkra egyik legkedvesebb haikut, Kobayashi Issa haikuját:

Ó csiga, mászd meg

mászd meg a Fuji hegyet

de ne siesd el.

Advertisements